Lovasok és Lótulajdonosok
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Lovak története

A lovak története

A ló és az ember korai kapcsolatai (angol)

Őskori lóábrázolás

Őskori lóábrázolás

A lovak és az ember kapcsolata eleinte meglehetősen sivárnak volt mondható, hiszen őseink főleg vadászták ezeket az állatokat. Háziasításuk után az első időben csupán húsukért és tejükért tartották a lovakat, de i.e. 4000 környékén az ukrán sztyeppék lakói lehettek az elsők, akik rájöttek, hogy kellő idomítással lovaglásra lehet nevelni a félvad állatokat. Ekkortól aztán a ló szerepe - főleg katonai hasznosítása miatt - rettentően megnőtt. Ezt csak tovább növelte a lovak mezőgazdasági célú felhasználása, a kerék és a fogat feltalálása, ami miatt nem meglepő, hogy az ókori nagy civilizációk majd' mindegyike fontos szerepet szánt a lovaknak.

A díjlovaglás históriája (angol)
A díjlovaglás (dressage) ugyancsak több mint kétezer éves hagyományokat ápol. A lovak kiképzésének művészete eredetileg az ókori görögöknél alakult ki, ahol a lovak katonai felkészítésében volt fontos szerepe. A díjlovaglás apostola Xenophón (427-355) volt, aki megalkotta a lovaglás alapeszméit, melyek a mai napig hatnak a lovaglás szerelmeseire. Mint oly sok ókori hagyományt, a díjlovaglást is a reneszánsz korban fedezték fel újra, népszerűsége azóta töretlen, 1912 óta olimpiai sportág.


A ló Magyarországon

Az ősmagyarok háziállatai
Kiszely István összefoglaló írása az ősi magyarok háziállatairól. A szerző külön taglalja az akkori magyar lovakat és a magyar lótartást, hiszen ez volt népünk legfontosabb állata. A patások szerepe azért is volt kiemelt, mert akkori harcosaink elsősorban a fürge és kitartó ázsiai lovaiknak köszönhették harci sikereiket.

A hazai magyar lófajták
A legismertebb magyarországi lófajták, például a nóniusz, a gidrán, a lipicai, az arab telivér, a magyar hidegvérű bemutatása. A magyarországi tenyésztés évszázados hagyománya.
 
A Kincsem-legenda
Az 1874-ben Tápiószentmártonban, gróf Blaskovich Ernő birtokán világra jött telivér pályafutása alatt verhetetlennek bizonyult. A csodakanca 54 versenyen indult és valamennyit megnyerte. Ez a teljesítmény azóta is példátlan a lóversenyzés történetében. Mindez nemcsak akkori tulajdonosának, hanem az egész magyar állattenyésztésnek szerzett hírnevet, megbecsülést szerte a világon.



A lovak és a művészet

A lovak a művészetben - gyors áttekintés (angol)
Az első - általunk ismert - lóról készült festmény (rajz) több mint 20 ezer éves (Lascaux és Pech-Merle, Franciaország). Csodálatos, hogy elődünk már akkor mennyire realisztikus képet tudott készíteni a még vadon élő állatról. A ló nemes szimbolikája, mely ábrázolástól függően jelentheti a szabadságot, de akár a fegyelmet is, a művészettörténet minden időszakában népszerű témának bizonyult.

Székely Bertalan mozgástanulmányai 

Székely Bertalan egyik zootropszalagja

A Magyar Képzőművészeti Főiskola Barcsay Termében 1992-ben Székely Bertalan mozgástanulmányai címmel tartottak kiállítást, melynek kapcsán mai tanulmányokat és a festő eredeti dolgozatait gyűjtötték egybe. Székely Bertalan (1835-1911), aki a Képzőművészeti Egyetem tanára is volt, az anatómiaoktatás keretében kezdte a lovak mozgását tanulmányozni. Kutatásaival "Székely mintegy kilépni látszik a művészet területéről. Ahogy Leonardo vízzel kapcsolatos kutatásait is a hidraulika szakembere értheti meg és értékelheti igazán, úgy Székely lómozgás-kutatásai is a hippológia (lóismeret) történetében nyerhetnék el inkább méltó helyüket."
Eadweard Muybridge lovas mozgóképei 1878-ból (angol)
A mozgófilm kialakulásának története és az állatok mozgásának megfigyelése furcsa módon egy 1878-ban tett fogadás miatt találkozott. Ekkor ugyanis is egy Eadweard Muybridge nevű amerikai fényképész azt állította, hogy a lovak ügetésekor van egy olyan pont, amikor a ló egyik patája sem érinti a földet. Senki sem hitt neki, ezért egy 12 képből álló fényképsorozattal bizonyította állítását. (Az oldalon a fényképész eredeti felvételei láthatók).

Egyéb érdekességek a lovakról

Xenophón lovaglásról szóló írásának eredetije (angol, ógörög)
"Van egy mondás, miszerint a lónak élveznie kell munkáját feladatának elvégzése közben, máskülönben sem a ló, sem a lovas nem lesz képes kitűnő teljesítményt nyújtani." Xenophón görög történetíró, Szókratész tanítványa i.e. 360-ban írta Peri hippikész (A lovaglásról, esetleg A ló és az ember közötti kapcsolatról) című művét, melyben a lovaglás alapeszméit fogalmazta meg. A műben a lovakkal kapcsolatos - akkori, de sok esetben örökérvényű - praktikus tudást ismerheti meg az olvasó, mint például melyek a helyes lovaglás rejtelmei, vagy mire figyeljünk a lovak megvásárlásakor.

Lovaglóiskola - amit a lovaglásról tudni kell
Bevezetés a lovaglás rejtelmeibe. A lovaglóiskola a legapróbb részletekig tárgyalja a lovas feladatait.

 
Idő
 
Magyar Lófajták
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!